- Földeáki r.k. templom
- Bátonyterenyei r.k. Templom
- Békéscsabai ref. templom
- Hódmezővásárhelyi ref. ótemplom
- Mátraverebélyi r.k. templom
Földeáki Római Katolikus Templom
2003-ban kezdtük a földeáki Római Katolikus Templom ólomüveg ablakainak elkészítését. A templom érdekessége, hogy az ablakokat a falu lakóközössége fizette. Minden évben összegyűjtöttek egy ablakra való pénzt és így készült el az évek folyamán a 8 ablakos templom. Az első évben a templom apszisában lévő két - Szent Istvánt és Szent Imrét ábrázoló - ablak készült el. Később a hajóban látható 6 ablak készült el. Ezeken Jézus életét bemutató képek láthatóak. Sorjában az "Angyali üdvözlet", "Betlehem", a "Jézus megkeresztelése", "Jézus keresztrefeszítése", "A Szent Lélek eljövetele", valamint a "Mennybemenetel". Az ólomüvegezett ablakok tervezését és festését Véha Tímea végezte, hagyományos fekete és barna festéssel. Az ablakok mérete kb. 5x2 m, ami 8 darab 1,2x1 m-es darabból áll.
Bátonyterenyei Római Katolikus Templom
Bátonyterenyei Katolikus templom ólomüveg ablakait 2001-ben készítettük. Az ablakokat Véha Tímea és Kiss Ida tervezte. Az üvegablakok hagyományos ólomüvegezési eljárással készültek, a festést hagyományos scharzlot festékkel végeztük. Az ablakok kb. 3x1,4 m méretűek, 3 darabból állnak és a biblia híres női szentjeit ábrázolják, név szerint Szent Borbálát, Szent Katalint, Szent Filoménát és Szűz Máriát.
Békéscsabai Református Templom
Csabolczy László lelkész kezdeményezésére indult meg az ablakok elkészítése Szeverényi Mihály tervei által 2006-ban. A templomban közel 70 m2 ablakot készítettünk, az épületben lévő minden ablak a tervező elképzelése szerint valósúlt meg.. Csak ólomüvegezést végeztünk, az ablakokon nem kellett festett mintákat készíteni.
Hódmezövásárhelyi Református Ótemplom
2003-ban kezdtük meg a hódmezővásárhelyi Református Ótemplom ólomüveg ablakainak restaurálását. A restauráláls mellett elkészítettünk 4 új ablakot is.
Mátraverebélyi római katolikus templom
A mátraverebélyi római katolikus templom ablakait 2000-ben készítettük. A gótikus stílusú középkori hangulatú, műemléki templomban, az apszisban lévő 3 fő ablakot tervezte és festette Kiss Ida. Témái: "Szent László vizet fakaszt", "Mária mennybemenetele" és "Szent István felajánlja a koronáját Szűz Máriának".




